Az első amit érzékelt az a sötétség volt.
Aztán eljutottak hozzá a külvilág tompa hangjai. A morajlás, dörrenések, ordítások.
A fióka kinyitotta a szemét, de semmit se látott.
Minél előbb ki akart jutni.
Egy sikoly hallatszott a héjon kívülről, majd csend. De ekkor már az apró teremtmény nekifeszült a tojáshéjnak belülről. Az első kísérlete meghiúsult. A börtöne túlságosan kemény volt.
Újra neki készült.
Minden erejét beleadta. A hosszú nyakában lévő izmok nekifeszültek. Kellemetlen érzés nyílalt végig a testén, de végül reccsenés hallatszott, majd a héj oldalsó része elvált a többitől. Ő pedig kidugta a fejét, és beleszippantott a levegőbe.
Az apró tüdeje kitágult, az éltető levegő hatására.
A szemébe tűzött a fény, de hamarosan a vakító fehérségből halvány sötét foltok váltak ki, amik lassan színt és formát öltöttek.
Az orrába különös ismeretlen érzetek jutottak el. Csak a hangokat tudta hová rakni. Távoli különös berregés. Az aprócska lény kifújta magát, majd elkezdett keresni valamit. Kijebb küzdötte magát a tojásból, majd miután kijutott, elterült a földön.
Valami hiányzott. Felrikoltott, majd újból felrikoltott, de nem jött rá válasz.
Ő nem tudta, de az anyját hívta, de a számára fontos teremtmény alig pár méternyire hevert tőle, holtan. Az egész falkával együtt.
– Egy túlélő sem maradt – mondta Cody , majd végignézett a tisztáson.
A sapisaurus falkát egyszerűen eltiporta a zsoldosok által megriasztott fortoceratops csorda. A nő beljebb sétált a tisztáson. A növényzet letiporva, pár vastag törzsű fa hevert kidöntve. A legtöbb sapisaurus már csak egy alaktalan massza volt a talajon, de páron golyó tépte sebek voltak. Madárszerű testük ernyedten feküdt, hosszú pofájuk néma fájdalomkiáltásra nyílt, nagy elől ülő szemeik pedig a semmibe meredtek.
– Ezek a lények már 65 millió éve kihaltak a bolygónkon – mondta John.
A férfi megvakarta az állán lévő borostát.
– Erre mi idejövünk, felfedezzük őket, csak azért, hogy pár gazdag seggfej kedvéért, akik húst akarnak enni, kipusztítsuk őket. Rosszabb vagyunk bármilyen asztreoidnál vagy szupernóvánál.
Cody idegességében beletúrt hosszú, barna hajába. Két hónapja figyelte ezt a családot. Elhaladt a fészek mellett. A tojások darabjai között összetört apró testek hevertek. A falka jövője veszett oda, de ekkor meglátta az egyik tojást.
– De nem gond, majd szólok az UAP-nak arról, hogy mit csinálnak a zsoldosai.
A tojás teljesen épnek tűnt, a tetején lévő lyukat leszámítva.
– Az UAPC-nek ők csupán egyszerű gyíkok, akik beleálltak a drágalátos zsoldosaik lővonalába. Leszarnák.
A talajba apró mélyedések voltak. Cody közelebb hajolt, hogy megnézze. Ezek lábnyomok. Kivette a sarok és a három lábujj mintázatát. A nő követte a nyomsort a fák közé.
– John – mondta a halkan.
A férfi odalépett, és elmosolyodott. A csapat ökológusa bólintott, mire elkezdték követni a madárszerű nyomokat. Egy fióka életben maradt.
Ahogy elindultak az erdőbe, a nő érezte, ahogy az Ekhinda, a bolygó lassan körülöleli. A lombok közül csicsergések, rikoltások és bőgések hallatszottak. Visszaállt a pusztítás utáni kerékvágásba az egész. Csak néha röppent el egy apró pterosaurus az ágak között, vagy rohant el egy hüllő vagy egy primitív emlős az aljnövényzetben.
Csak egyesek megzavarták ezt az idillt.
Az Ekhindára pontosan a legrosszabbkor találtak rá. A Földön a 2150-es évekre az állatok megritkultak, így az embereknek a planktonokból készült műhúsra kellett fanyalodniuk, ami tápláló volt ugyan, de az emberek továbbra is húst akartak enni.
Az Ekhindán pedig minden idők legnagyobb állatainak a dinoszauruszoknak az utódjai éltek. Az UAP persze azonnal ingajáratokat indított a bolygóra, amik zsoldosokat hoztak, akik részt vettek a bolygón élő állatoknak a levadászásában. Később azok is eljöttek, akik szimplán vadászni akartak. Nekik épült egy csinos kis város a kontinens nyugati partvidékén.
- Vigyázz a Pirahnosauruszokkal – mondta John, mikor elhaladtak egy kidőlt, ősöreg fa előtt, aminek a törzsén egy jókora odú sötétlett. Ezek a szárnyas démonok ha csoportban támadtak az emberre, és utána lerágták róla a húst.
Cody elmosolyodott erre.
– Még két hét van a fészkelési időszakig. – John erre vállat vont. A nyomok az erdő mélye felé vezettek, eddig egy széles ösvényen haladtak, de úgy tűnt, hogy a sapiosaurus már rég letért róla. Hirtelen egy magas sikoly hallatszott. John és Cody egymásra néztek, és futni kezdtek.
A fióka nem tudta, hogy mi a felé közeledő lény. A szörnyeteg kétszer-háromszor nagyobb lehetett nála. A feje háromszög alakú volt, a teste hengeres, két oldalán apró, karmos lábakkal. Az egyik pillanatban még az anyját kereste a páfrányok között, a következő pillanatban pedig egy sötét lyukban volt.
A vadállat felszisszent, és a kölyök már tudta, hogy veszélyes rá nézve. Az apróság újra felsikított, de nem tudott menekülni. A bal, hátsó lába kificamodott a zuhanástól. A lény pedig egyre közelebb és közelebb araszolt hozzá.
Fentről egy ág zuhant alá, rácsapva a vadállat fejére, mire az felnézett, és sértődötten felugatott, de az ág újra lecsapott. A lény felüvöltött, sarkon fordul, majd eltűnt a járatba. A kölyök ijedten gágogott, fel, ahogy valami ismeretlen erő kiragadta a lyukból. Ekkor vette észre, hogy két puha kéz tartja, majd felnézett a megmentőjére.
A kis sapiosaurus felnyögött.
– Eltört a lába – hallotta a különös hangot. Egy másik lény közelebb hajolt, akinek az arcán különös növények nőttek. – Az a pilasaurus majdnem felfalt.
A fióka megint felrikoltott, de ekkor úgy érezte, hogy valami jó érzés simít végig a hátán, majd dorombolni kezdett erre. Megtalálta aki megvédheti az ilyen szörnyektől.
– Vigyük vissza a bázisra.
– A neve legyen Héphaisztosz.
A másik teremtmény fura hangot adott ki erre.
– Nem vagyok kíváncsi rá, hogy hívod otthon a srácaidat.
– Hát jó. Vulcanus?
A hatalmas kétlábú még jobban megnézte.
– Koronás. A sapiosaurus hímeknek toll van a fejükön. Ez tetszik, Koronás.
***
Az aprócska űrkomp áttört az Ekhinda légkörén. Egy ideig hánykolodott, majd meglovagolta a szelet, elindult nyugat fele. George Harrigan, úgy érezte, hogy ez a nyamvadt bolygó már akkor kísérletet tesz az ember megölésére, amikor be se lép a légkörébe. Kinézett a gömbölyedett űrjármű ablakán, és felsóhajtott. Lassan maguk mögött hagyták a dzsungelt, és végigsuhantak egy hatalmas zöld szavanna felett. Egy csordányi óriási teremtményt látott. Hatalmas hordóalakú testűket négy oszlopszerű láb hordozta, a hátukon pedig hatalmas pikkelyek voltak. Az egyik a komp felé emelte orrszarvúra emlékeztető fejét, majd kitátotta papagájcsőr szerű száját és felbömbölt.
Harrigan, pedig ökölbe szorította a bal kezét, és a középső ujját mutatta a teremtmény felé.
– Az asztalomon végzed majd cukipofa.
Majd visszafordult, busa fejét az üléstámlára támasztotta, és megpiszkálta a fegyvertáskájában hordott DD–15-ös pisztolyt, majd felsóhajtott. Az UAPC /United Aerospace and Protein Corporation/-nek volt az egyik biztonsági embere, ami azt jelentette, hogy elintézi a cég riválisait vagy a rendetlenkedő ügyfeleket. Ez gyakran piszkos munka volt, pár halott vagy sebesült.
Bár most őt azért küldték ide, hogy vegye át Ripleyville vezetését.
A láthatáron hamarosan feltűnt a bolygó óceánjának kék tömege, előtte pedig Ripville városa. Az alaprajza négyzet alakú volt. A város közepén hatalmas szállodák és kaszinók magasodtak, a szélén pedig kisebb házak, ahol az alkalmazottak és a zsoldosok éltek. A város utcáin légpárnások száguldoztak. A település felett pedig Raptor típusú katonai helikopterek repkedtek, mint szárnyatlan darazsak. Az oldalaikon apró szárnyak voltak, amik alatt halálos railgunok meredtek előre támadásra készen.
– Elég volt a városnézésből – szólt előre a pilótának. Nem érdekelte, hogy a nála gazdagabbak, hol töltik az időt. – Vigyen a feldolgozó állomásra.
A pilóta, egy sima képű, porbafingó hátranézett.
– De uram…
Harrigan felhorkantott.
– Ez parancs! – morogta, mire a katona felsóhajtott, és balra döntötte a hajót. Hamarosan elhagyták Ripville légterét. A láthatáron feltűnt egy épületkomplexum, központjában egy kör alakú épület állt, körülötte kisebb létesítmények, körülötte egy négyszögalakú elektromos kerítés húzódott a sarkainál úrtornyok, amiknek a tetején ágyúk fürkészték folyamatosan a környéket.
A pilóta lassan lerakta a hajót az egyik épület tetejére kialakított leszállópályára. Harrigan pedig fogta a csomagját, és elindult kifele. Ahogy a szabad levegőre ért, egyből megcsapta az orrát a nyers hús, a vér és a kiomló beleknek a bűze.
Az épületek között marcona alakok voltak. Zsoldosok. Néhányuk cigizett, míg a többi kártyázott, szkanderezett, hangosan beszélgetett a haverjaival, vagy csak heverészett egy nyugágyba és napozott.
Harrigan elvigyorodott. Ez az ő társasága.
Elsétált a hajótól, majd intett a pilótának, hogy mehet. A komp hangos dübörgéssel felemelkedett, majd eltűnt a tiszta Ekhindai égben. Harrigan lassan lesétált az épület oldalába épített lépcsőn. Vele szembe egy alak közeledett. Khakni színű nadrágja véres volt, ahogy a virágmintás ingének az alja is. Felette fekete bőrmellényt viselt. A feje nagy volt és gömbölyű, az arcán keresztbe pedig egy sebhely húzódott.
– Adj isten főnök. Pontosabban üdv a pokolban.
Harrigan végigmérte a fickót.
– Látom megy a munka.
– 500 tonna színhús! – rikkantott fel. – Az a cera csorda aztán megizzasztott minket. Kurvára nehéz őket összeterelni, és legéppuskázni! A tűzvonalunkba került pár pikkelyagyú is, de csak néhányat kellett legépfegyverzni, a többit kilapították a négylábú steakek. Ja, elfelejtettem bemutatkozni Miles Sawyer – a kezét nyújtotta Harrigan felé. A férfi megrázta. Elindultak a központi komplexum felé.
– Ma este szeretnék megismerkedni a srácokkal. – Odabicentett egy csapatnyi zsoldosnak, akik épp egy pornóújságot adtak kézről kézre. – Látom Lucifer már megjelölte.
Sawyer odakapott a sebhelyéhez, majd elvigyorodott.
– Két hete voltam már ezen a szargolyón. Épp pár turistát kerestünk, mikor az egyik kaszás rám vetette magát felülről. Az a túlnőtt csirke pillanatok alatt rajtam volt, majd kikarmolt, rohadjon meg! De azért adtam skulót a pofájába. Finom leves volt belőle.
Harrigan elvigyorodott.
– Maga aztán bátor. Milyen íze volt?
Sawyer megvonta a vállát.
– Mint a csirkének…
Mindketten felkacagtak erre…
